Ma délelőtt átadták a Főteret

   .   

A rákosmentiek hamar birtokba vették az új közösségi teret az Elágnál

Ma, május 1-én délelőtt ünnepélyesen felavatták Rákosmente új Főterét az Elágazásnál. Az avatóünnepségre eljött dr. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, dr. Pesti Imre kormánymegbízott, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője, dr. György István főpolgármester-helyettes, dr. Szűcs Lajos a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, dr. Lukovich Tamás, a Pro Regio Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója, Gál Zsolt, Ecser polgármestere, illetve Riz Levente, Rákosmente polgármestere, országgyűlési képviselője. Ott volt továbbá számos önkormányzati képviselő, díszpolgár, eljöttek civil szervezetek képviselői és nagy számban a rákosmenti polgárok, akik a délelőtti záporok elmúltával hamar birtokba vették e szemet gyönyörködtető fejlesztést.
A kerület legnagyobb beruházási projektje 1,6 milliárd forintból valósult meg, melyhez 936 millió forint uniós támogatást sikerült elnyerni Budapest Főváros 17. kerület Rákosmente Önkormányzatának. A fejlesztés keretében a Pesti úti, régi buszpályaudvar helyén egy modern Főtér került kialakításra, vízjátékkal, egy cukrászdát, nyilvános illemhelyet és BKV jegypénztárat is magába foglaló multifunkcionális épülettel és gondozott zöldfelülettel. A Főtér mellett megújultak a lakótelepi közterületek: a Szent Kereszt tér, a Pesti út északi oldalának zöldfelülete, a Fuchs-kastély kertje, a Pesti út déli oldalán pedig újbuszforduló és gyalogos sétány került kialakításra. A közterületi fejlesztésekmellett megvalósult a Városháza épületének akadálymentesítése, energetikai korszerűsítése, valamint egy új épülettel gazdagodott a városközpont, melyben étterem, kávézó és a kerületi vállalkozások számára bérelhető irodahelyiségek találhatók.
Dr. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára köszöntőjében hangsúlyozta, hogy „önrész, elhatározás, ötletek és közös víziók nélkül semmi sem valósulhatott volna meg. Rákosmente Önkormányzatának büszkesége, hogy jó célt tudott kitűzni és külön öröm az is, hogy a fejlesztéseknek itt nincs vége” – utalt a kerület elbírálásra váró szociális városrehabilitációs pályázatára. „A harminc éves változatlan kép után végre dinamikus fejlesztések indultak a kerületben, melyek az infrastruktúra, a közlekedés és a helyi intézmények korszerűsítését szolgálják. Büszkék vagyunk arra, hogy 2007 és 2010 között Rákosmente a budapesti kerületek közül a legtöbb uniós és hazai pályázati forrást nyerte el – eddig 5,1 milliárd forintot. A városrehabilitáció pedig további pályázati támogatások útján folytatódik” - mondta Riz Levente Rákosmente
polgármestere.
A megvalósult fejlesztések eredményei számokban: 6300 m2 füvesített terület, 227 db örökzöld és lombhullató fa, több mint 7000 cserje és ugyanennyi virágos növény, 80 db háromszemélyes pad, valamint a Főtéren számos, a növénykazetták és a vízjáték körül kialakított ülőfelület, 67 db kétállásos kerékpártároló, 60 db szemetes (ezek közül több szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas), 1 díszkút, 1 vízjáték, 1 kaszkád. A projekt 15 új munkahelyet teremtett Rákosmentén.

Az avatáson előbb Riz Levente mondott köszöntő szavakat, majd Völner Pál államtitkár osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel. Hallgassák meg Önök is! 

 

A kávézó terasza is hamar benépesült

Forrás: tizenhetedik.hu