Rákoskerti képviselo - Hatvani Zoltán

Megvalósult beruházások, fejlesztések - 2007

 

 

2014    2013    2012    2011   2010   

2009    2008    2007    2006  

 

 

Rákoskert térkép

Azért, hogy összehasonlítható legyen a körzetben elért eredmények listája az általam 2005-ben, majd 2010-ben készített „Rákoskerti Probléma Térképpel”, ezért ugyan abban a sorrendben írok az eredményekről. A könnyebb áttekinthetőség miatt minden évet más-más oldalon jelenítek meg és az adott évet bemutató térképpel illusztrálok.

Családbarát lépések:

1-7 éveseknek játszótér a Vida-dombon, aminek hivatalos műszaki átadása 2007.11.15-én megtörtént.
6-14 éveseknek kerékpártároló az iskolában. Ezt a beruházást 3 képviselő finanszírozta (Dr. Fenke Ferenc, Fohsz Tivadar és jómagam). A tároló kamerákkal védett, így reményeink szerint elkerülhetőek lesznek a lopások.
Focikapu a Vida-dombra, amit már 2007 tavaszán kihelyeztettünk a kézilabda pályára.
Nagycsaládosok gyermekeinek belépőjegy támogatása a Rákoskerti Művelődési Házban szervezett gyermek előadásokon. A programok olyan népszerűek, hogy 2007 decemberében egy mikulás ünnepséget is szerveztünk, ahol már az összes rákoskerti gyermeknek ingyenes volt a belépés.

Közlekedés:

Járdaépítés: 2007-ben több mint 400 fm. járda újult meg. Ezek a következő utcákban találhatóak:

  • Postamester utca,
  • Ráspoly utca,
  • Tiszaörs utca,
  • Rákoskerti utca,
  • Országzászló mögött (Nyomdász utca),
  • Rákoskert sugárút

Itt a vízelvezetés is kiépült.

Közbiztonság:

2007 októberében elsőként találkoztam és tárgyaltam a kerület új rendőrkapitányával, ahol a körzetet érintő problémákról egyeztettünk. Így szóba került a Vida-domb, az illegális szemétlerakás, az állomás környékének biztonsága, a Merzse mocsár védelme és sok egyéb kérdés.
Közvilágítás fejlesztése a rosszul megvilágított utcákban. Ezen a területen egy utcában  (Borzavár) sikerült eredményeket elérni. Így 2007. november 15-től minden oszlopról világítanak már a lámpatestek.

Egészségügy, betegség megelőzés:

2007-ben egy civil egyesületet kértem fel arra, hogy Rákoskert több pontján végezzenek zajmérést, amit az M0 átadása után újból megteszek, így dokumentált adatokkal rendelkezünk majd a változásokról.

Civilek, helyi vállalkozók bevonása a döntés előkészítésbe:

Időseknek, mozgásukban korlátozottaknak telefonon való bejelentkezés és egyeztetés után fogadóóra az érdeklődő lakásában. 2007-ben 8 alkalommal voltam idősek és betegek lakásában, akik elmondták, hogy csak így tudják a kapcsolatot tartani a képviselőjükkel. Az ő észrevételeik is nagyon fontosak, ezért ez a lehetőség a ciklus végéig fennmarad
Rákoskerti Polgári Kör és a helyi vállalkozók ajánlásait beépíteni a kerületrészt érintő javaslatokba, fejlesztésekbe. Itt a legkönnyebb a dolgom, hiszen a polgári körnek magam is tagja vagyok, a helyi beruházásoknál pedig igyekszem helyi vállalkozók segítségét kérni.
Évi rendszerességgel megtartott Rákoskerti közmeghallgatás. Ezt első ízben tavasszal tartottam meg, de az elkövetkező években szintén megrendezésre kerül majd. A helyiek között első ízben 2007 őszén hirdettem meg ún.:"helyi népszavazást" a Rákoskerti zászlóval kapcsolatosan, mely során 4 zászlóterv közül lehetett kiválasztani a legjobban tetszőt.

Utcáink, tereink tisztaságáért és az esővíz-elvezetésért tett lépések:

2007 nyarától már két fővel, akik közül az egyik fűkaszával tartja rendben a kiteresedéseinket.
Utcai szemetesek kihelyezése és rendszeres ürítése. Összesen 24 db narancssárga és 1 db „kisvárosi” szemetes lett kihelyezve, aminek az ürítését a Parkőri szolgálat látja el.
Az országzászló és környékének rendbetétele 2007. november végére készült el. Vörös gránittal lett burkolva az országzászló talapzata, valamit térkővel burkolt járdát és tujákat kapott a terecske.
Szelektív hulladékgyűjtő környékének rendszeres takarítását is a Parkőri Szolgálat végzi, de sajnos munkája nem látszik mindig?
Őszi falevélgyűjtés megoldására rengeteg pénzt és energiát áldoztam. 2007-ben 6000 db (60literes) zsák lett kiszállítva vagy kiosztva a Kertieknek. Ennek és a sok-sok figyelmeztetésnek köszönhetően 2007 őszén már nem keletkeztek falevéllel telt zsákhegyek az utcasarkokon.

Zöld környezetünk védelme:

2007-ben az Önkormányzat által elültetett 2007 db fából 90 darab jutott a körzetünkbe. Ezek a főútvonalak mentén (Rákoskert sugárút, Sáránd utca) lettek elültetve. A Kossuth Lajos Általános Iskola és a Százszorszép Óvoda is vállalta, hogy több mint két tucat fát ők is elültetnek.
Zöld-nap rendezvényeinek támogatása. Ennek időpontja 2007-ben november 24-én volt.

Kultúra:

Nyugdíjas klubtagoknak és a Kertbarátok klub tagjainak a támogatása minden évben fontos feladat. 2007-ben kirándulás szervezésre kértek és kaptak támogatást.
Magyar Kultúra Napjának támogatása.
Kerti levél negyedéves kiadásának támogatása. 2007-ben 4 alkalommal 8 oldalon, és két alkalommal 4 oldalon jelent meg ez a helyi lap.
Juhász Sándor író, VIII. verseskötetének megjelenésének támogatása.

Sport:

A 2007-ben megrendezett Rákoskerti Torna Kupa alkalmából a helyi tornász csapat fiú tagjai új mezeket kaptak

Rákoskert zászlóAzok a fejlesztések, támogatások, amikre korábban nem számítottam:

Rákoskert zászlajának terveztetése és 2 db elkészíttetése.
2007 tavasz án egész Rákoskert területén darálógéppel semmisítettük meg a kapuk elé kihelyezett faágakat és gallyakat.

 

Rákoskerti zászló története

2007 nyarán a 3 rákoskerti képviselőnek támadt egy ötlete, mely szerint Rákoskert, mint kerületi városrész a 2008-ban tartandó 75. születésnapjára „megérdemelne” egy saját zászlót.

  • Az egyeztetések helyi művészekkel és a Rákoskerti Polgári Körrel 2007 augusztusában kezdődtek el. Több terv is készült, de abban mindenki egyetértett, hogy a zászlónak tartalmaznia kell a Polgári Kör által használt emblémát.
  • 2007. szeptemberében a Rákoskerti Művelődési Házban a helyiek választhattak 4 látványterv közül.
  • 2007. szeptember végén a Képviselő-testület elfogadta a 274/2007/08.29. számú előterjesztést, melynek tárgya: Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának „Rákoskert városrész zászlajának alapításáról és használatának rendjéről” szóló rendelete megalkotásához szükséges koncepció elfogadására. A koncepciót 25 igen, 1 nem, 2 tartózkodás mellett fogadtunk el.
  • 2007. szeptemberében és novemberében az Önkormányzat két bizottsága (Oktatási és Kulturális és a Jogi és Közbiztonsági) is tárgyalta az előterjesztést.
  • 2007. novemberben a Képviselő-testület szavazott a zászlóalapítás rendeletéről, amit 24 igen és 5 tartózkodás mellett el is fogadtunk, így november végétől hivatalosan is létezik a rákoskerti zászló

A zászló leírása:

A zászló 3:2 arányú, fekvő téglalap, piros és zöld osztással (1/2, 1/2), melyet a zászló jobb felső sarkától a bal alsó sarkáig átlósan húzódó vékony fehér csík választ el egymástól. Középen Rákoskert városrész emblémája helyezkedik el. Az embléma egy vágott, világoskék mezejű pajzs, melynek felső részében egy stilizált cseresznyefa (55-ös körzetre utal), középen két domb, ami a Vida-dombot és az iskola dombot jelképezi, alsó részében egy lebegő helyzetű vörös rák helyezkedik el. A pajzs alatti szalagon a következő felirat szerepel: Budapest – Rákoskert.

2007-ben 5 intézmény kapott rákoskerti zászlót(méret: 180x120 cm), ezek a következők:

  • Rákoskerti Művelődési Ház
  • Kossuth Lajos Általános Iskola
  • Rákoskerti Vasútállomás
  • Százszorszép Óvoda
  • Csongrád utcai háziorvosi rendelő

2008-ban is szeretnénk néhány zászlót (120x80 cm) elhelyezni a közterületen. Tervek között szerepelnek a következő helyszínek:

  • Vida-domb
  • Zrínyi utcai orvosi rendelő és patika épületén
  • Virágszigetek mellett (Erzsébet körút – Pesti út sarok)

Több Rákoskerti lakó is kért már a saját házára ebből a zászlóból. Ezeken a magánházakon 120x80, vagy 60x40 cm nagyságú zászlók lettek elhelyezve. Ha Önnek is megtetszett ez a városrészi zászló, akkor rendeljen magának is!
Ára: 14.000 Ft (bruttó)
Mérete: 120x80cm
Kivitel: Kültéri, nyomtatással előállított, kétoldalas (közbéléssel), varrt, időjárásálló

Kerti Zászló

Tervek, melyek nem nyertek a szavazáson:

     

  

Napirend előtti/utáni felszólalásaim

2007.
2007. november 15.
Mi történt a Vida-dombon?
2007. október 18. Válasz, az eddig megválaszolatlan kérdésekre a Postamester utcában történt járdaépítésekkel kapcsolatban.
2007. szeptember 20. A kerítés, aminek már állnia kellene!
2007. augusztus 30. Talán csak a hőség következménye!
2007. június 21. „ Mi tiszta közéletet szeretnénk!”
2007. április 19. Ki a felelős a Rákoskerten kialakult közlekedési helyzetért?

 

Kiadások a képviselői keretből

  2007. évi kiadások

Kerti Levél megjelent számai

Helyi képviselőként fontosnak tartom a körzetben élők precíz tájékoztatását, ezért a városrészünkben 1994 óta működő, Rákoskerti Polgári Kör által megjelentetett városrészi lapot képviselői keretemből támogatom.

2007 és 2010 között két képviselőtársam - Fohsz Tivadar és Dr. Fenke Ferenc -, 2011-től pedig Nagy Anikó és Fohsz Tivadar is hasznosnak látja a helyiek informálásának e formáját, így első képviselői ciklusom elejétől minden évben 6 alkalommal jelenik meg a Kerti Levél. Ezeket a már megjelent lapszámokat olvashatják lejjebb.

Kerti Levél

2007. december
2007. november
2007. szeptember
2007. június
2007. április
2007. február

A körzettel (Rákoskerttel) kapcsolatos cikkek és tv riportok

Rákoskerttel, illetve tevékenységemmel kapcsolatosan sok helyi lapban jelenik meg írás.
Ezeket szeretném itt egy helyen összegyűjteni és közreadni.

Hírhozó
Hírhozó

2007.12.19.      Útfelújítás, Ételosztás, Rákoskerti Torna Kupa
2007.12.06.      VIII. Zöldnap
2007.11.22.      Rongálás a Vida-dombon, 2007 fa, Kiállítás, Könyvbemutató
2007.11.08.      Új játszótér, Lombzsákosztás
2007.10.25.      Idősek Világnapja
2007.10.11.      Örmény est
2007.09.27.      Új zászló, Rákoskertért Díj, Új kerékpártároló
2007.09.06.      Rákoskerti Polgári Kör bográcsozása
2007.07.26.      Hol nyaralnak a képviselők?
2007.06.28.      Emléktábla avatás
2007.05.24.      Lakossági Fórum Rákoskerten
2007.05.10.      Fórum a közlekedésről
2007.04.26.      Közlekedési Fórum, Daráló, Takarítás a Szöcske-réten, Sportsiker (Százszorszép Óvoda)
2007.03.22.      "Tiszta Rákoskertért"
2007.01.24.      Rákoskerti Torna Kupa

Tizenhetedik
Tizenhetedik c. lap

2007.12.           Vida-domb (új játszótér)
2007.10.           Kossuth Lajos Iskola - új kerítés
2007.09.           Vida-domb (Republic koncert)

Helyi hírek
Helyi Hírek

2007.12.05.         VIII. Zöldnap, Új zászló
2007.11.02.         Vida-dombi játszótér

Rákosmenti Miújság

2007.10.      VIII. Zöldnap, Rákoskerti zászló

<< Vissza a fooldalra

Keresés