Rákoskerti képviselő - Hatvani Zoltán

Megvalósult beruházások, fejlesztések - 2015

 

 

2015    2014    2013    2012    2011   2010   

2009    2008    2007    2006  

 

Rákoskert térkép

Azért, hogy összehasonlítható legyen a körzetben elért eredmények listája az általam 2005-ben, majd 2010-ben készített „Rákoskerti Probléma Térképpel”, ezért ugyan abban a sorrendben írok az eredményekről. A könnyebb áttekinthetőség miatt minden évet más-más oldalon jelenítek meg és az adott évet bemutató térképpel illusztrálok.

Családbarát lépések:

 

Közlekedés:

 

Közbiztonság:

 

Egészségügy, betegség megelőzés:

 

Civilek, helyi vállalkozók bevonása a döntés előkészítésbe:

 

Utcáink, tereink tisztaságáért és az esővíz-elvezetésért tett lépések:

 

Zöld környezetünk védelme:

 

Kultúra:

 

Sport:

 

Mozgáskorlátozottak, szépkorúak támogatása:

 

És egy kis plusz:

 

Azok a fejlesztések, támogatások, amikre korábban nem számítottam:

 

Napirend előtti/utáni felszólalásaim

2015.

 

Kiadások a képviselői keretből

     

 

Kerti Levél megjelent számai

Helyi képviselőként fontosnak tartom a körzetben élők precíz tájékoztatását, ezért a városrészünkben 1994 óta működő, Rákoskerti Polgári Kör által megjelentetett városrészi lapot képviselői keretemből támogatom.

2007 és 2010 között két képviselőtársam - Fohsz Tivadar és Dr. Fenke Ferenc -, 2011-től pedig Nagy Anikó és Fohsz Tivadar is hasznosnak látja a helyiek informálásának e formáját, így első képviselői ciklusom elejétől minden évben 6 alkalommal jelenik meg a Kerti Levél. Ezeket a már megjelent lapszámokat olvashatják lejjebb.

Kerti Levél

2015. március

- 2014 -

2014. december

A körzettel (Rákoskerttel) kapcsolatos cikkek és tv riportok

Rákoskerttel, illetve tevékenységemmel kapcsolatosan sok helyi lapban jelenik meg írás.
Ezeket szeretném itt egy helyen összegyűjteni és közreadni.

Hírhozó
Rákosmente TV

2015.02.20.      Felújítják a kucorgó teret
2015.02.17.      Wass Albert emléknap
2015.02.17.      Átadták a Rákoskertért díjat
2015.02.10.      Megünnepelte kitüntetését az Ascher Színház társulata
2015.02.03.      Tornaverseny a Kossuth suliban
2015.01.23.      KULTÚRA NAPJA A PIROSKA ÓVODÁBAN
2015.01.20.      RAJZKIÁLLÍTÁS RÁKOSKERTEN

Hírhozó
Hírhozó

2014.09.12.      Képviselő-testületi munka, Napirend utáni, Ciklusértékelő

 

Tizenhetedik
Tizenhetedik c. lap

2014.03.           Wass Albertre emlékeztek

 

Tizenhetedik
Tizenhetedik ONLINE

2015.02.08.        Az Ascher Színház ünnepélyes köszöntése

2015.01.28.        Csokonai-díj az Ascher Oszkár Színháznak


 

<< Vissza a főoldalra

Keresés

   

Legfrissebb híreink: