Virág Éva Rákoscsabáért díjas 2012-ben: „Szerencsés vagyok!”

Rekord: több mint 500-an ajánlották a díjra

Rákoscsabáért díjat vett át Virágné Nagy Éva tegnap Riz Levente polgármestertől a Csaba Házban. A kitüntetett személyiségét Horváth Tamás alpolgármester méltatta. Jelen volt az ünnepségen Dunai Mónika, Szabó Tiborné, Hatvani Zoltán és Virág Mihály önkormányzati képviselő is.
Virág Éva a Szabadság Sugárúti Általános Iskolában kezdte pályafutását tanítójelöltként 1978-ban. Azóta megszakítás nélkül tanít az iskolában. Szerény, következetes, pedagógus, aki soha nem az egyéni „karrierjével” törődött. Pályafutására mindig a gyermekek szeretete, kollégáinak tisztelete, önzetlen segítése volt a jellemző. Rákoscsaba közismert pedagógus egyénisége tanítóként, vezetőként egyaránt. Erősen lokálpatrióta, szoros szálak fűzik Rákoscsabához. Itt született abban a házban, amelyikben jelenleg is él, s amelyikben szüleivel töltötte gyermekkorát. Évek óta tagja a Rákoscsabai Közösségi Házban működő Polgári Körnek, rendszeresen jelen van társadalmi megmozdulásokon, ünnepeken, azok egyik fő szervezője. 2010 áprilisa óta tagja a Közoktatási Szakértők Országos Egyesületének, a Budapesti Tagozat vezetőségének tagja. Az egyesület kereteiben részt vett a köznevelést érintő törvények előkészítésében, véleményezésében, a pedagógus-életpályamodell és a  pedagógus-minősítés szempontjainak kidolgozásában.
Ennyit bevezetésképpen, a többit tekintsék meg a Tizenhetedik Online videó-tudósításából.
 
 

Forrás: tizenhetedik.hu