Rákoskerti képviselő - Hatvani Zoltán

Háznál történő szelektív hulladékgyűjtés Rákoskerten és Szárazhegyen

 

A szelektív szigetek végnapjai

Óriási várakozás előzte meg hat évvel ezelőtt a szelektív hulladékgyűjtő szigetek kialakítását. Kíváncsian figyeltük: kihasználják-e az emberek a lehetőséget - a külön gyűjtött papír, fém, műanyag és üveg hulladék tárolására kihelyezett konténereket felkeresik-e? Hiszen a szelektíven gyűjtött, majd újra hasznosított hulladék kezelésével óvhatjuk környezetünket. Két évvel ezelőtt adódott egy újabb lehetőség: a házhoz menő szelektív gyűjtés. Heti rendszerességgel gyűjtötte a vállalkozó a kitett papírt, fémet, műanyagot. Csak jelentkezni kellett (volna), hogy az utcákban ki igényli ezt az igazán kényelmes és költségkímélő szolgáltatást.  Sajnos, kevesen vették a fáradtságot a bejelentkezésre, így a vállalkozásnak nem érte meg járni a kerületet úgy, hogy egy-egy utcában csupán néhány család élt a felkínált lehetőséggel. Maradt tehát a szelektív sziget illetve a hulladékgyűjtő udvar vagy a kommunális szeméttel együtt az otthoni kuka.
Az utóbbi időben a kerületet járva elborzasztó látvány a szelektív szigetek környéke. Ma már azért kilincselünk, hogy a Főváros szüntesse meg a szigeteket. Szinte élhetetlenné vált a környezetük. Mindenki és mindent a szigetekhez hord. Olyan a környezetük, mintha lomtalanítás lenne folyamatosan. Ágy, fotel, használt gumi, festékes doboz, autóülés, WC csésze, mindenféle lom, szemét. Fekete zsákokban kerti zöldhulladék, nyesedék. A vásárolt háztartási gépek dobozai, csomagoló anyagai. Vannak, akik arra sem veszik a fáradtságot, hogy a műanyag palackokat bedobják a megfelelő tartályba. Kiürítik a zsákot a konténerek mellé. Aztán a szél viszi szerte-széjjel. Újabban építési törmelék, falazó tégla is került a kínálatba— a fotók tanúsága szerint is. A szemetet közpénzen vitetjük el rendszeresen, pedig ebből az összegből ültethetnénk fákat, virágokat, csinosíthatnánk a parkokat, játszótereket.
Volt egyszer egy jó kezdeményezés, de megbukott az emberi gondatlanság, nemtörődömség miatt. A képviselők egyetértésével az FKF megkezdte a szelektív szigetek felszámolását. Rákoskerten az Erzsébet körútról és a Kucorgó térről már elszállították az edényeket. Reméljük, hamarosan következnek a többiek is: Rákoskerti vasútállomás mellől. 
Üröm az örömben, hogy pont Rákoskert egy részére nem érkeztek még meg az FKF. házi gyűjtést elősegítendő kukái, így a helyiek most a kerület más részébe hordhatják a szelektív hulladékot, ha nem akarják azt a kommunális kukákban elhelyezni.

****************************

Tisztelt 17. kerületi lakosok!

Mint bizonyára sokan értesültek róla a közelmúltban balesetet szenvedtem. Ennek első időszakán túl vagyok. Fájdalmaim még mindig vannak,  - és még lesznek is – de nem szeretnék elvarratlan szálakat hagyni. Sok a bizonytalanság velem kapcsolatban, éppen ezért kérem, ne haragudjon rám senki. Többször egyik pillanatról a másikra változott a helyzetem, ezért hiába ígértem meg valamit, egyszerűen nem tudtam betartani.
Sajnos, úgy tűnik, hogy a kezeléshez nem elég a terápia, várhatóan műtétre is szükség lesz a közeljövőben.  Éppen ezen ok miatt 2013. június 26-27-28-i bontásban összeszedem mindenkitől a felgyülemlett hulladékot, de utána már csak a jó ég tudja mi lesz. Én szívesen folytatnám, de most már nem csak az én kezemben van a sorsom.

Átmenetileg mindenkitől elbúcsúzom. Sok szerencsét, jó egészséget addig is.  Nem ígérek semmit, hiszen én sem látok előre-sajnos.

2013.06.26
Berky Lili u., Czimra Gyula u., Strázsahegy u., Gyolcsrét u., Törpegém u., Kucorgó u., Erdőhegy u., Merzse u., Kerekeskút u., Rózsaszál u., Árkádos u., Nemesbükk u., Földeák u.,Pányva u., Dalnok u., Sáránd u., Pásztortűz u., Ráspoly u.

2013.06.27
A Pesti út-Zrínyi út-Rákoskert sugárút- Zsigmond utca által határolt terület

2013.06.28
A Pesti út-Csongrád u.- Szárazhegy u. – Ököl u. által határolt terület

Üdvözlettel
Dóra Sándor

****************************

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az Önök körzetébe hozzávetőleg 1 év múlva ér el az Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt, az Országgyűlés és a Fővárosi Önkormányzat közös akciójában Uniós támogatással megvalósuló házhozjáró szelektív szolgáltatása. Ennek keretében mindenki kap egy kék fedelű, 240 literes papíros és egy sárga fedelű, 240 literes pet palackos+fémes kukát.
A papírosba egyértelmű, hogy mit kell tenni, bár még itt is vannak nyitott kérdések, de a "sárga" komoly szigorításokon esik át.
A sárga fedelű kukába csak és kizárólag pet palackot és fémdobozt lehet tenni. Mindenféle joghurtos, mosószeres és öblítős flakont nem. Nem tehetőek be a különféle élelmiszeribaból származó csomagolási tálcák,dobozok, fóliák sem.
Ezek egy része átkerült a veszélyes hulladékok körébe, a többi kommunális hulladék - ezeket én nem gyűjthetem! Utóbbiak alapanyaga polipropilén, polietilén vagy PVC, melyekre még nincs megfelelő feldolgozási technológia.

Az üveghulladékot továbbra is gyűjtőedényekbe dobhatja az, aki nem kíván élni az általam nyújtott lehetőséggel.

A törvényalkotók most azon dolgoznak - a fővárosi főjegyzővel együtt - , hogy miképpen tudnák szankcionálni azokat akik trehány módon gyűjtenek.

A törvény 9.pontjának 12§ (1 ) bekezdése értelmében:

" Az elkülönítetten gyűjtött hulladékot más hulladékkal vagy eltérő tulajdonsággal rendelkező más anyagokkal összekeverni tilos"

Kérem, hogy szép lassan kezdjenek " hozzászokni" az új rendszerhez. Sajnos nem tehetnek mást. Kötelező lesz. Ne az utolsó pillanatban kezdjenek kapkodni. Mivel a fővárosi szolgáltató monopol helyzetbe került, ezért az ő érkezésükkel háttérbe szorulok. A munkát ugyan továbbra is végezni fogom - pl üvegbegyűjtés, - de a papír, fólia stb begyűjtést a későbbiekben csak gazdálkodó szervezetektől gyűjthetem.


Akinek álmatlan éjszakái vannak és kíváncsi a teljes törvényre - kb. 75 oldal - annak szívesen átküldöm.


Dóra Sándor
2013.04.07.

****************************

2012 júliusától újraindul a háznál történő szelektív hulladékgyűjtés. Jelentkezni a szükséges adatok megadásával itt lehet.

A jelentkezést követően a szolgáltató e-mailban fogja visszaigazolni a jelentkezést, majd részletes tájékoztatót küld a hulladék elszállításának menetrendjéről és időpontjairól. A háztól történő szelektív hulladék elszállítása INGYENES, ezért a lakónak semmit sem kell fizetnie.

****************************

Hogyan indult el ez a szolgáltatás:

2011 tavaszától 3 ütemben indítottam el Rákoskerten a háznál történő szelektív hulladékgyűjtést. Csatlakozni folyamatosan lehet, mind a társasházak közösségének, mind a családi házban élőknek.

A jelentkezést követően a szolgáltató e-mailban fogja visszaigazolni a jelentkezést, majd részletes tájékoztatót küld a hulladék elszállításának menetrendjéről és időpontjairól. A háztól történő szelektív hulladék elszállítása INGYENES, ezért a lakónak semmit sem kell fizetnie.

Ezzel a kényelmes, környezetbarát és ingyenes szolgáltatással kívánom csökkenteni a szelektív hulladékszigetekre elszállított hulladék mennyiségét.

Jelenleg három féle hulladékot szállítanak el az ingatlanoktól:
  • papír
  • műanyag
  • fém
Később pedig az üveget (színes és fehér) és az elemeket is így szeretném Rákoskerten begyűjtetni.
 
A szolgáltató neve:
 

Recycle Hungary Kft., 1052 Budapest, Váci utca 16/c. 7.em.
e-mail: 
rakosmente@RecycleHungary.hu
Tel: +36 (1) 253-0987, +36 (70) 411-9687, Fax: +36 (1) 253-0986  

Sajnos Rákoskerten összesen 170 család csatlakozott a rendszerhez, ami nagyon kevés volt. Talán ez is hozzájátszott ahhoz, hogy a cég befejezze az ingyenes gyűjtést és a következő közleményt adja ki:

Tisztelt Partnerünk!

Már 2011 végén lehetett látni, nem lesz könnyő folytatni házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési tevékenységünket 2012-ben. A jelentősen emelkedő üzemanyag árak és béremelések mellett megszűnt az eddigi koordináló szervezetek által nyújtott begyűjtési támogatás. (Elvileg az állami tulajdonú OHU Nonprofit Kft. támogatja a szelektív hulladékgyőjtést, de többszöri keresésünk ellenére nem kívántak velünk tárgyalni, szerződni.)

Az Országgyűlésnek benyújtott T/5538 számú törvénytervezetből és módosító javaslatokból látszik, mi a várható út az ilyen tevékenységnek.
2012. márciusban személyesen tárgyaltuk az FKF Zrt. képviselőivel az általunk bevezetett és felépített rendszer átadásáról. Kedvező ajánlatot tettük, azzal a feltétellel, hogy pozitív döntés esetén legkésőbb 2012. április 1-ig történik az átadásra kerülő eszközök kifizetése. Emellett vállaltuk az átadásra kerülő rendszerrel kapcsolatos betanítást, kíséretet.

Az FKF Zrt. képviselői eddig nem válaszoltak. Többszöri érdeklődésre mindig néhány nappal elhalasztottak a választ. Legutóbb keddig, április 10-ig ígértek választ.
A jelenlegi körülmények – magas üzemanyagköltségek, támogatás hiány– mellett nem tartható fenn a gyűjtési rendszerünk. Nem vállalhatjuk tovább, hogy veszteségek mellett végezzük a gyűjtést.
Miután nem sikerült megnyugtatóan megállapodni az FKF Zrt.-vel a tevékenységünk zökkenőmentes átadása és folytatása kapcsán, kénytelenek vagyunk a gyűjtést 2012. április 10-től felfüggeszteni.

Az eddigi együttműködésüket megköszönve, maradok tisztelettel:

David McCall
ügyvezető
RECYCLE Hungary Kft.

PDF letöltése

****************************

2012. júniusában ismét sikerült megálapodnom egy szolgáltatóval, aki a korábban megszokott szolgáltatási feltételekkel vállalta azt, hogy folytatja a hulladék begyűjtést.

A cég adatai:
neve: M-ADO BT. ,
címe: 2360 Gyál, Juhász Gyula utca 29/a.,
adószáma: 21472462-2-13, 
cégjegyzékszáma: 13-06-046157

Képviselője: Dóra Sándor
fax: 06/29-342-586 

<< Vissza a főoldalra

Keresés