Napirend előtti felszólalás a 2010. augusztus 26.-i testületi ülésre
Készítette: Hatvani Zoltán 11.evk. Képviselő
Címzett: Budapest Főváros XVII. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Iroda
----------------------------
Címe: Új rákoskerti busz közlekedik augusztus 23-tól
Tisztelt Polgármester úr, Tisztelt képviselő-testület!
Köszöntök minden megjelentet, jegyző asszonyt, Metzger Bernadettet (az egyik kihívómat), hivatali dolgozókat, vendégeket és a sajtó munkatársait, de elsők között a Rákoskerten élőket!
Napirend előtti hozzászólásom címe: Új rákoskerti busz közlekedik augusztus 23.-tól
Egy sikertörténetről szeretnék itt a képviselő-testületnek beszámolni. Mint Önök is tudják a 2006-ban felálló új vezetés fő célként, tűzte ki maga elé a közösségi közlekedés fejlesztését, ennek kapcsán a kerület jó adottságainak kiaknázását. Ilyen jó adottsága Rákoskertnek a VASÚT és a helyi civilek által megmentett vasútállomás. Körzetem a 22-23-as kilométerkőnél fekszik, ami azt jelenti, hogy a fővárosban Rákoskert található a legtávolabb a belvárostól, vagyis az itt élőknek kell a legtöbbet utazniuk belvárosi munkahelyeikre, iskoláikba.
2008-ban elkezdődött egy szakmai munka mely során tervek készültek arról, hogy hogyan lehetne a vasútra „ráhordani” az utazókat. Több elképzelés is volt, de végül a ma a szórólapokon és az újságokban is látható útvonal győzött.
Akkor néhány helyi politikai erő ellenkampányba kezdett azért, hogy megakassza ezt a beruházást. A tiltakozást a Rákoskerti Vasútállomásért Alapítvány vezetője (Árvay Ferencné) is támogatta, sőt talán szervezte is. Fohsz Tivadar és én, mint helyi képviselők több felmérést is készítettünk, amikből rendre az derült ki, hogy a rákoskertiek többsége, a vasúttal utazók 90%-a támogatja az új busz beindítását. Az elmúlt évben megépült a P+R parkoló és idén a buszforduló és a kerékpártároló is. Egy dolog hiányzott a 197-es beindításához, ez pedig a sofőrök részére kialakított pihenőhelyiség volt. Néhány hete a BKV illetékesei egyeztetésre hívták a vasútállomás üzemeltetőjét (Árvay Ferencnét), aki szerződésben vállalta, hogy ingyen biztosít mosdót és pihenőhelyet a buszvezetőnek. Egy feltétele volt, amit korábban az önkormányzat is kért, hogy környezetbarát buszok közlekedjenek a vonalon.
Mai tapasztalatom a következő: a Pest felől beérkező egyik vonatról 42 utas szállt le, akik közül 14 busszal ment haza. Az átadáson a BKV szakemberei elmondták, hogy kb. egy év kell, ahhoz, hogy az utasok megszokják az új járatot, szerintem itt nem kell majd ennyi idő. A visszajelzések rendkívül jók, ma két-három utas is jelezte, hogy a jövőben nem autóval, hanem busszal fogja megközelíteni a vonatot. Ez lenne a cél, hiszen a platánfasor védelme és a környék lakóinak nyugalma miatt fontos lenne, hogy minél többen válasszák a közösségi közlekedést az autó helyett. Egy utas most délután azt is elmesélte, hogy Kőbányán dolgozik, ahová eddig a 162-es utazott 53 percet oda és 55 percet haza. Ma 26 perc alatt beért, és ha a busz azonnal indul, akkor 31 perc alatt haza is jut.
Sokan már újabb ötletekkel kerestek meg: Ők azt is jelezték, hogy a nagy távolság miatt új megállót szeretnének a Művelődési ház és a Sáránd utca között. Ezzel az igénnyel már én is többször találkoztam, remélem néhány év alatt ezt is sikerül megvalósítani, hiszen az eddig elzárkózó BKV-s szakemberek az átadó sajtótájékoztatón megfontolásra javasolták az igényt.Köszönöm, hogy meghallgattak!