Rákoskerti képviselő - Hatvani Zoltán

Napirend előtti felszólalás a 2010. november 18.-i testületi ülésre

 

 

Készítette: Hatvani Zoltán  9.evk. Képviselő
Címzett: Budapest Főváros XVII. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Iroda   
----------------------------

Címe: Valami elkezdődött október 4-én

Tisztelt Polgármester úr, Tisztelt képviselő-testület!

Köszöntök minden megjelentet, jegyző asszonyt, hivatali dolgozókat, vendégeket és a sajtó munkatársait, de elsők között a Rákoskerten élőket!

Egy sikertörténet kezdetéről szeretnék itt a képviselő-testületnek beszámolni. Végre egy jó példa a Főváros és a kerület (Rákoskert) együttműködésére.

Valami elkezdődött október 4-én, hiszen október 25-én végre elvitték a Rákoskert sugárút és az Erzsébet körút sarkán található buszmegállóból (97E) a közel egy éve lebontott esőbeálló maradványait.

Az előzményekről néhány gondolat: az említett buszmegálló esőbeállóját 2009-ben nyilvánította a BKV, mint tulajdonos életveszélyessé, majd 2010 januárjában le is bontotta az 1978-ban, társadalmi munkában felépített épületet. Én, mint rákoskerti képviselő szeptember végéig 3 levelet is írtam az illetékeseknek, de rendre kitérő, elutasító válaszokat kaptam. Megtudtam ismét, hogy a BKV megállóit évekkel ezelőtt „eladták” az INTERMÉDIA Kft.-nek, aki viszont jelenleg perben áll a fővárosi céggel. Amúgy pedig azt is elmondták, hogy ne számítsak semmi jóra, hiszen az említett megálló forgalma közepesnek mondható, ezért nem éri meg oda reklámfelülettel ellátott pavilon felállítani. Később újabb ötlettel álltam elő, mely szerint a kerület vállalná a kultúrált buszváró kiépítését (pavilon + botlásmentes járda), ha ehhez a tulajdonos BKV, vagy Intermédia a hozzájárulását adja. A fővárosi megállók „egységes arculatára” hivatkozva ezt az engedélyt sem kaptam meg, közben pedig a helyiek többször kerestek személyesen, telefonon és levélben is, hogy csináljak már valamit, ha már képviselő vagyok. Ezután érkezett el október 3., ami után a velem tárgyaló fővárosi tisztségviselők stílusa óriásit változott és a hónap közepén már arról tájékoztattak, hogy mégis csak lesz a télre esőbeálló, de kérik a segítségemet az alépítmény kialakításában. Ekkor már rajtunk volt a sor és október 25-én megrendeltük (természetesen) egy helyi vállalkozótól a megálló alépítményének felújítását, aszfaltozását.

Ez a munka november 4-én 12 órára el is készült, amit azonnal lejelentettünk a BKV illetékeseinek. Most ismét rajtuk a rákoskertiek szeme, remélem a tél beköszönte előtt ismét lesz esőbeálló a megállóban.

Nem vagyok naiv, ezért nem gondolom, hogy sokkal több pénzt fogunk kapni a Fővárostól a következő években azért, mert Tarlós István lett a főpolgármester, de a fenti esetből is láthatjuk, hogy ha nem gáncsoskodik a fővárosi apparátus velünk, akkor sokkal többre juthat Rákoskert. Talán így előbb lesznek legális zebrák a rákoskerti főútvonalakon, hamarabb elkészülhet a biztonságos gyalogos átkelőhely a Pesti úton a Sáránd utcánál, vagy nem kell éveket várnunk arra, hogy tulajdonosi hozzájárulást kapjunk a főváros területén elvégzendő járdaépítésre, vagy a rákoskerti „piactér” engedélyezésére.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

<< Vissza a főoldalra

Keresés

   

Legfrissebb híreink: